A Monroe klán büszkesége. A fiúgyermek, aki ugyanolyan, mint az apja. A tökéletes vadász. Apámhoz hasonlóan nekem is a klán a legfontosabb. Az évszázadokkal ezelőtt megalkotott szabályok szerint élem az életem. Mindegyiket ismerem és betartom. A célom, hogy egy nap a klán fejét, az apámat is túlszárnyaljam. Én akarok lenni a világ legjobb vadásza. Kitartóan edzek és gyakorlok. A koromhoz képest érett vagyok. Talán egy kicsit komorabb vagyok a kelleténél. Nem olyan életet élek, mint a kortársaim. Nekem a szórakozás az, ha fejleszthetem magam. Rengeteg területen vagyok kiemelkedő. Jól bánok a fegyverekkel, szinte mindet ismerem és profi szinten használom. Remek stratéga vagyok. Könnyen kielemzem a helyzeteket és pillanatok alatt megtalálom a legjobb megoldást. Ebből kiindulva, rendkívül okosnak tartom magam. Az iskolában csak hátráltattak volna, hisz előttük jártam a tudásomat tekintve. Az agyam, mint egy szivacs, mindent megjegyez. Amiben fejlődnöm kéne, az az érzelmi intelligencia. Nehezemre esik felismerni mások érzéseit és foglalkozni velük. Nem törődöm a szavak súlyával, de ezáltal őszintének is tartom magam.  Eléggé magamnak való vagyok, kívülről ridegnek látszom, de nagyon tudok ragaszkodni emberekhez, akik számomra fontosak. Az én szememben is ki lehet érdemelni a tiszteletet, de keveseknek sikerül. Külsőmet tekintve alacsonyabb vagyok, mint a bátyám, de ezáltal fürgébb is. A rengeteg edzésnek köszönhetően már az emberi fizikai erő határához közelítek, izmaim kidolgozottabbak, mint kortársaimé. Nem érdekel a divat és a szépségideál. A hajam általában rövid, hogy ne hátráltasson, de olyan kócosan áll, ahogy ébredés után. Főleg kényelmesebb, sportos ruhákat hordok, hogy könnyebben tudjak mozogni és harcolni.

Az ujjam már a számszeríjjam ravaszán várja a farkas megjelenését. A családunk tagjai által épített lesben figyelem, hogy merre járhat a szörny. Egy nagy múltú vadász család leszármazottja vagyok. A Monroe család évszázadok óta próbálja kiírtani a természetfeletti lényeket. Ennyi idő alatt rengeteg tudást halmoztak fel az őseim és kialakították a saját szokásaikat, rendszerüket és a vadász kódexüket. A család tagjaként úgy élem az életem, ahogy az meg van írva. Rengeteget edzek, hogy méltón tudjam viselni a Monroe nevet. Évtizedek óta az egyik legjobb eredményt értem el a próbán. Ezért nem aggódok azon, hogy most egyedül próbálok elkapni egy vérfarkast. Rengeteg nyomot hagyott maga után, még mostanában változtathatták át, hisz jobban odafigyelne, ha már tisztában lenne a veszélyekkel.  
Végre meglátom a fák között rohanni a lényt. Félig át van változva, de már így is túl gyors ahhoz, hogy eltaláljam. A korom ellenére rengeteg tapasztalattal rengelkezem. Az apám a család feje és méltó utódokat akar, ezért mindent megtesz, hogy a legkeményebb kiképzést kapjam, de ezzel együtt a legjobb és a legerősebb vadásszá váljak. Ezek ellenére még mindig nem vagyok olyan szinten, hogy egy ilyen gyors állatot elsőre eltaláljak. Csak egy lövésem van, mert utána már tudni fogja, hogy nincs biztonságban. Próbálom előre kitalálni az útvonalát és a sebességét. Ezen adatok alapján, hamar meg is találom a tökéletes pontot. A ravasz meghúzása közben is ugyan olyan rideg maradok és figyelem ahogy a nyíl egy fa felé repül. A farkas is abba az irányba rohan, de nem őt találom el, hanem a fát. Ez volt a cél, mivel nem sima nyilat lőttem ki, hanem egy olyat, ami hatalmas fényt bocsát ki magából, mikor eltalál valamit. Ebben a nagy sötétségben egy ilyen vakító fény pár másodpercre elvakítja a sötétben is élesen látó farkasokat. Mint mikor valaki éjjellátó szemüvegben van és belenéz egy valamilyen fényforrásba. Közben már félre dobtam a nyilat és egy mesterlövészpuskát ragadtam magamhoz. Igazából minden fegyverhez értek. Az egész gyerekkoromat azzal töltöttem, hogy ezeket tanulmányoztam. Amíg mások a szorzótáblát tanulták, addig én már a célpont magasságából, a fegyver fajtájából és a távolságból számítottam ki a lövéseket.
Nem lep meg, hogy ismét sikeres lövést adok le. Szinte mindig minden a számításaim alapján történik. A célpont vádlijába fúródott a lövedékem. Nincs higannyal töltve és még csak nem is ezüst. Ez a töltény másban különbözik a többitől. A telefonomon nyomon tudom követni a helyzetét, bárhol is legyen. Az őseimmel ellentétben én már egy modernebb vadásznak tartom magam. Talán ez az, ami miatt kiemelkedő vagyok. A modern technikákat ötvözöm a régi, bevált módszerekkel.
A telefonomat behelyezzem egy erre a célra kialakított tárolóba a motoromon. A motor se átlagos. Elektromos motorról van szó, ami halkabb, mint a többi és fel van szerelve pár extra eszközzel. Hiába csendes, a farkasok hallása annyira kifinomult, hogy még így is meghallanak. A nyomkövető alapján megyek az áldozatom után, de menet közben eldobok pár kockát, ami nagyon kicsi, elfér a tenyeremben, de annyira éles hangot ad ki, hogy a farkas arra fog figyelnni és nem a járművem zajára.
Egy elhagyatott benzinkútig követem az ellenfelem. Megállok a motorral, majd a pisztolyomat szorongatva lépek be az épületébe. Ezüst lövedékek, amig belül higannyal vannak megtöltve. Biztos halál egy ilyen fenevadnak. Ott vagyok, ahová a nyomkövető vezetett, de ki tudott cselezni a célpont. A földön, egy vértócsában találom meg a töltényt, ami a farkas vádlijában volt. Egy pillanatra ideges leszek, de nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam, mert az rossz döntésekhez vezetne. Ezt a pillanatot ki is használja a szörny és hátulról próbál megtámadni. Szerencsére meg tudok fordulni, de az éles karmaival így is végigszántja a karom, amelyikben a fegyver van. El is ejtem a pisztolyom, de hátrébb tudok ugrani, hogy a következő támadása már ne legyen sikeres. Dühösen ront nekem ismét. A jobb karját kinyújtva próbál az arcom felé nyúlni, de balról kikerülöm. Nem tanult harcolni, ez tisztán látszik. Nem fogok neki még egy lehetőséget adni, ezért kihasználom, hogy nem talált a támadása és ahogy mellé kerülök a lábammal beletaposok az egyik lábának a hajlatába. Nem azt a lábát célzom, amit eltaláltam, hisz azt már úgy se tudja tökéletesen használni, hanem a másikat. Ezzel a mozdulatommal sikerül letérdeltetnem. A kiképzésnek és a rengeteg edzésnek köszönhetően sokkal nagyobb fizikai erővel rendelkezem, mint egy átlag ember, de még így sem érek fel, egy természetfeletti lény erejével. Tudom, hogy ki tudna szabadulni, de nem hagyok neki időt. Szintén az egyik különlegességem, hogy pillanatok alatt képes vagyok kielemezni egy helyzetet és megtalálni a legjobb megoldást. Amig térdre esik a farkas, én a bal zsebemből előhúzok egy ezüsttel bevont kést és egy mozdulattal távolítom el a fejét a testétől.
A sérült karom még mindig vérzik, ezért kiveszem az övet a nadrágomból, hogy elszorítsam az ereket és ne veszítsek több vért. Ekkor lép be egy ismerős alak az ajtón.
- Már számtalanszor megmondtam, hogy kerüld a közelharcot. - mondja egy szigorú tekintet kíséretében. Mindketten tudjuk, hogy emberek között nincs ellenfelem, ami a pusztakezes harcot illeti. A vadászok előnye még is a fegyvereikben és a stratégiai képességeikben rejlik, hisz ezek a lények sokkal nagyobb fizikai erővel rendelkeznek. Sok vért vesztettem, érzem ahogy gyengülök, ezért a falnak dőlök és úgy hallgatom.
- A fogaival is okozhatta volna ezt... - a karját kinyújtja a mondandója közben és a sebemre támaszkodik vele, én pedig hangosan felnyögök a fájdalomtól. - és tudod, hogy akkor meg kéne halnod - suttogja egészen közel hajolva, majd megfordul és elindul kifelé. - Siess haza, mert holnap korán kelünk, hosszú edzős napot tartunk -

18. születésnap. Én egyik születésnapomnak sem szentelek nagyobb figyelmet. Ugyan olyan nap lenne, mint a többi, ha nem lenne a bátyám. Benne sokkal több az érzelem, az emberség. Ezt is csodálom benne, de gyenge pontnak tartom. Azonban nagy bátorság úgy létezni, hogy az ember hagyja, hogy legyen gyenge pontja. Tisztában vagyok azzal, hogy Cameron a családban az első számú fiúgyermek. Hiába én vagyok az, aki apánk kiköpött mása, akkor is tiszteletben tartom, hogy ő az első és ő az idősebb. Tudom, hogy engem jobban foglalkoztat a Monroe család múltja és a szabályaink, de attól még tisztelem őt. Rá is példaként és feljebbvalóként tekintek, mint ahogy apámra is.
- Most semmi kedvem ehhez, rengeteget kell még gyakorolnom - két ütés között próbálom lerázni, de nem lesz ilyen könnyű. Tovább püfölöm a boxzsákot ami a szobám plafonjából lóg le.
- Ugyan, mindjárt szétszakad az a zsák, annyit ütöd. Egy napot kihagyhatsz. - továbbra is próbál győzködni és egy sóhajtás után abba is hagyom a gyakorlást.  
- Itt a 106-os egység. Találtunk egy holttestet. Úgy látom, hogy farkasok támadhattak rá a karmolások alapján. Különös, mert nagyon messze van az erdő - szól a szobámban található rádióból, amin sikerült befognom egy rendőrségi frekvenciát. Vigyorogva nézek a bátyámra.
- Eszedbe ne jusson! Ez a nap nem arról szól - már ő is tudja, hogy mit tervezek.
Végül csak sikerül rávennem, hogy együtt vadásszuk le a farkast, aki megölte azt az ártatlan embert. Egy egész napos nyomozás után, estére sikerül megtalálnunk a vérfarkas élőhelyét, ami egy elhagyatott gyár.
- Úgy látszik nincs itthon, majd  vissza jövünk máskor - szólal meg Cameron, miután körbe néztünk az épületben. Ismét sóhajtok. Igaza van. Feleslegesen vagyunk itt. Elindulunk kifelé, de a plafont áttörve esik rám a keresett személy. Olyan erővel érkezik rám, hogy a padló beszakad alattam és zuhanunk egy emeletet. Valószínűleg több csontom is eltört és pár másodpercre ki is dőlhettem, de a fájdalom miatt hamar magamhoz térek. A farkas sehol, de a testvérem lemászik hozzám a keletkezett lyukon.
- Cody... - teljesen kétségbeesett arcot vág, mikor rám néz. Kell pár másodperc, mire észre veszem, hogy az oldalamon ott virít a farkas harapása által okozott seb. Tudom, hogy mit kell tennem. Ez az egyik legfontosabb szabályunk, amit már egészen korán megtanítottak. Ha egy farkas megharap valakit, akkor az is farkassá változik.
- Cameron... meg kell ölnöd! -